Schlosser Imre és Orth György a magyar futball kezdetének ikonikus alakjai. Ugyan a mai modern futballhoz képest elképzelhetetlen amatőr körülmények jellemezték korukat, ám ez nem von le semmit a két egykori csillag érdemeiből.
Dolgozatomban elsősorban megpróbálom bemutatni mindkét futballista életútját, statisztikákkal éreztetve azt, hogy a huszadik század elején mekkora névnek számított Schlosser vagy Orth. Másodsorban szeretném bemutatni azokat a mai futballal szinte összehasonlíthatatlan körülményeket, a tudásbeli különbséget, mely az akkori és a jelenlegi futballisták közt található.
Mielőtt belevágnék, szeretném megjegyezni, hogy bármilyen adat vagy bármilyen tulajdonság, melyet a korabeli futballal kapcsolatban felsorakoztatok, nem bántó szándékú. Nyilvánvaló, hogy minden tudományág, minden olyan termék, cselekvés, körülmény, amit ember hoz létre, hosszas fejlődésen megy keresztül. Így az elsők mindig megmosolyogtatóak, mindig kicsit „gagyinak” tűnnek az újabbhoz szokottak szemében. Rengeteg dolgot sorolhatnánk ide, ám vegyünk két példát. A mindössze 14 évvel ezelőtt megjelent NOKIA 5110-es mobiltelefon extrája az volt, hogy a monochrome kijelzőjén 5 sorban láthattuk a szöveget. Ezzel szemben az új, 2012 modellek már vezeték nélküli interneten keresztül való bankkártyás fizetésre, online sportközvetítésekre, hologrammok vetítésére (és még ki tudja, mire…) is alkalmasak. Ugye megmosolyogtató a különbség.
A másik példa jobban kapcsolódik a sporthoz. Az 1920-as olimpián pontos feljegyzések készültek arról, hogy hány darab posztert gyártottak le, és ebből mennyit, melyik országban helyeztek el. Ez a számsor leírja1, hogy Franciaországban 21 000-et, Nagy-Britanniában 25 000-et, Romániában 250 plakátot helyeztek ki. A 2012-es londoni olimpiára készülő reklámegységek tevékenységéhez képest (TV, Online média reklámok, stb.) ez igen mókás adat.
Egyszóval, a fejlődés elengedhetetlen, éppen ezért tudunk még a 10-es, 20-as vagy a 30-as évek futballján jóízűt mosolyogni.
Schlosser Imre (Slózi)
Schlosser Imre 1889. október 1-jén született Budapesten. Magyar labdarúgó, az első, akit Európa szerte igazán elismertek. Sztár volt, játéka, szenvedélye és sportszerűsége hozzájárult ahhoz, hogy elterjedjen ez a gyönyörű sport Magyarországon. Olyan valaki volt, aki miatt vidékről zarándokoltak az emberek Budapestre, csak hogy láthassák.
Elég csak annyit említeni, hogy 1906-ban, az első hazai válogatott meccsére, Ausztria ellen a Millenárison 3000 ember volt kíváncsi, míg majdnem napra pontosan 20 év múlva, utolsó hazai meccsén, Svédország ellen 35 000 ember őrjöngött érte2.
Mindössze 17 évesen, 1906-ban játszott először az FTC felnőtt csapatában. Nyolc idényen keresztül erősítette a ferencvárosiakat, hozzásegítve a csapatot hat bajnoki címhez, saját magát pedig hat gólkirályi címhez. Ezután szerződött a nagy rivális MTK-hoz, ahol szintén hat bajnoki címet ünnepelhetett. Külföldi pályafutása során csupán a Wiener AC-ben játszott, azonban edzőként megfordult a svéd Kamraterma és a lengyel Wisla Krakow csapatában is. Érdekes, hogy utóbbi kettőben játékosként nem lépett pályára, ám aktív játékosi pályafutása idejére tehető3.
Később, 1926-ban visszatért a Ferencvároshoz, és újból bajnok lett. Ez volt az utolsó idénye „profiként”. Grundcsapatból indult, profiként fejezte be. Tizenhárom magyar bajnoki cím, hétszeres gólkirályi cím, 68-szoros válogatottság, 58 válogatott gól, külföldi edzőség és olimpiai részvétel. Kortársai véleménye szerint az őt övező rajongás ellenére is mindvégig szerény, földhözragadt futballista maradt. Legnagyobb erényének közönségvonzó tulajdonságát tartották.
A balszélsőként ismertté váló játékos 318 bajnoki meccsen 417 gólt rúgott4. Ezzel ő a világ 6. legjobb első osztályú góllövője. A Ferencváros szívügye volt, többször kimondta, hogy örökké ott marad. Bár nem tette, lehet éppen ennek köszönhető, hogy tizenháromszor ünnepelhetett magyar bajnoki címet, magasan rekorderré válva. Azóta a második helyen is „csak” kilenc bajnoki címmel áll játékos.
Személyiségéről sokat elárul, hogy több könyvet is írtak róla, olyanok, melyek nem csak legendaként említik, hanem számtalanszor használják az olyan kifejezéseket, mint a sportember, a kiváltságos, vagy a művész. A válogatott labdarúgó emlékezeteit összegyűjtő kötet kapcsán több komoly méltatója akadt:
Válogatottbeli teljesítményére nehéz jelzőket találni. Beszéljenek a számok: 1911-ben Svájcnak (9:0) hat gólt rúgott, 1912-ben Oroszországot öt góllal kínálta meg, míg mesterhármast többször is, 1909-ben Ausztriának, 1911-ben Franciaországnak, 1912-ben Németországnak. A sógoroknak és északi szomszédjuknak az egész csapat is csak hármat rúgott. 68 mérkőzésen 58 gólt rúgott, részt vett az 1912-es olimpia vigaszdíjas csapatában. Ebben az évben a Sporthírlap nevű újság szerkesztői úgy döntött, hogy pénzt gyűjt a legjobb magyar csatár számára. Ez 1300 korona volt. Nagyon szerették az emberek. 17 éves korától, 38 éves koráig volt válogatott, ezzel sokáig korelnöknek számított a magyar válogatott népes seregében. Később ezt Gyetvai László múlta felül. Slóziról cipőpasztát és gyorslábú versenylovat is elneveztek.
„Sclosser Imre volt az, aki a magyar futballsportnak a megalapozásában nemcsak azzal vett részt, hogy beállt a játékosok sorába, hanem azzal is, hogy a fiatal futballjátékosok nevelése terén is eredményes munkát végzett. Mindnyájunk emlékezetében él a csodálatos lelkesedés, amely a pályán való megjelenését kísérte, neve fogalommá nőtt, a tribünön viharzó lelkesedés átterjedt az utcára, behatolt a sportklubokba, eljutott az iskolák padjaiba, mindehová, ahol a labdarúgás iránti érdeklődés valamilyen formában eljuthatott.”
Dr. Huszár Aladár, Budapest Székesfőváros polgármestere
Schlosser Fradiból a nagy rivális MTK-hoz igazolása nagy port kavart. Átigazolása azért is volt meglepő, mert örök fradistának mondta magát. A váltást a vezetőkkel való összekülönbözése eredményezte. Slózi az egyik soron következő mérkőzés előtt a számára kiosztott tiszteletjegyeken felül két jegyet szeretett volna a banki főnökének adni, így a klubelnökhöz sietett. Malaky elnökúr éppen azokban a pillanatokban adott plusz két jegyet öccsének. Imre ezen feldühödött, és válogatott játékosként követelte a jegyeket. Az eredmény nem két plusz belépő, hanem egy fejmosás lett. Slózi aztán nagyon megsértődött, hogy Malaky úr taknyosnak nevezte, és elviharzott. A Fradinál akkor tudták, hogy nagy a gond, mikor a játékos nem jelent meg a következő mérkőzésen. A két klub között óriási sajtócsatározás alakult ki, gyakran olyan nagy port kavart egy-egy Slózi-cikk, hogy az háttérbe szorította a világháborúról szóló híreket. Az akkori bulváros hírgyártók kikezdték Slózit, aki ennek hatására teljesen kikészült. Lefogyott, életereje megfogyott.
Titokban sok könnyet hullattam az elhagyott zöld-fehér színekért, melynek még ma is változatlanul híve vagyok és az is maradok. (…) A zöld-fehér színek iránt érzett szeretetemet és reménykedésem is bizonyítja, hogy kisebbik fiam, aki jelenleg még a kölyökcsapatban rúgja a labdát néhány év múlva fel fogja eleveníteni azokat az időket, amikor az FTC-ben Slózi rúgta a gólokat…
Érdekes, hogy miután a kék-fehérekhez igazolt, első évében 16 mérkőzésen 38 gólt rúgott, ami gólátlagot tekintve a mai napig magyar rekord (és minden bizonnyal örökre az is marad – a szerk.). Slózi így jellemezte a történteket:
1955-ben Európa-kupa mérkőzésen a Népstadionban (későbbi Puskás Ferenc Stadion) 104 000 néző előtt búcsúztatták. A képen az látható, ahogy a többek közt Puskást is soraiban tudó válogatott, az osztrák válogatott és a játékvezetők között áll.
.jpg)
Orth György
.jpg)
Orth György 1901. április 30-án született, Angyalföldön. Nagyon szegény család gyermeke volt, az a szóbeszéd járja5, hogy akkora gondokkal küzdött a család, hogy egyetlen újságpapírba csomagolt zsíros kenyér volt az uzsonnája, amivel iskolába küldték. A Lehel térről indult, ahol grundcsapatot alapított. A kávémérő Steiner úr szponzorálta őket, igaz pályát nem tudott szerezni, de előbb egy gumilabdát, majd egy bőrlabdát kaptak tőlük.
Fiatalkorában olyan emberek figyeltek fel rá, mint Brüll Alfréd, akinek jóvoltából a Vasastól az MTK-hoz került.
Ebből az üzletből mindenki hasznot húzott. A Vasas kapott az MTK-tól egy garnitúra szerelés, sőt a pályagondjaik megoldása érdekében használhatták a Hungária körúti stadiont. Orth rendkívül szegény családja rendszeresen lisztet, cukrot és szenet kapott az MTK-tól. Ennek ellenére legjobban az MTK járt. A kék-fehér egyesület Orth Györggyel a soriban nyolcszor lett sorozatban magyar bajnok, „Gyurika” háromszor lett gólkirály és egyszer a legjobb játékosnak járó díjat is elnyerte.
„Gyurika” az MTK-ban balhátvédként kezdte. Jimmy Hogan vezetésével az akkor legmodernebbnek számító edzésekkel készült az MTK, a játékosok még tornásztak is. Orth nagyon szimpatikus volt az edzőnek, mert ő is jól beszélt angolul, így a gyakorlatok elmagyarázásához nem kellett tolmács segítségét kérni. Igaz, ebben a korban részletesen kidolgozott taktikáról vagy játékfelfogásról még nem igazán lehetett beszélni…
Orthról azt mondták, hogy testalkata és testének arányossága kitűnt a mezőnyből. Magas volt, erős, technikailag fejlett. Pályafutása csúcsán 1916 és 1925 közt sorozatban bajnok lett az MTK-val. Schaffer Alfréd, Braun Csibi, Molnár György, Opata Zoltán alkották a csapat gerincét, és persze az FTC-ből elcsábított Schlosser Imre is. A csapat sikereiből nagy részét vette ki Jimmy Hogan edző is, kinek vezetésével a csapat 1919 és 1922 közt 71 nemzetközi mérkőzésből 51-et nyert meg. Ekkoriban az MTK Európa egyik legjobb csapata volt, és nagyban járult hozzá a futball népszerűsítéséhez nemcsak a magyar, hanem a világ közönsége előtt. Orth szépen lassan küzdött a csatársorba kerülésért, ám Schlosser és Schaffer mellett nem volt könnyű dolga, így pályafutása túlnyomó részében fedezetként játszott.
„Mindent tud! Még nem volt magyar játékos, aki így tudott volna futballozni! Nemcsak csatár, mint Schaffer vagy Schlosser, hanem ragyogó hátvéd is, jobb, mint Feldmann, és kell, fedezet is, jobb, mint Blum.”
Kis Gyula, szövetségi kapitány
Orth György pályafutása mesébe illő. 1924-ben a párizsi olimpián az egyiptomtól elszenvedett 3:0-s vereség nem törte meg, bár rosszul esett az addig ünnepelt csapat darabokra cincálása. Kevesen ismerték akkoriban ugyanis a valós okokat. Az MLSZ nehezen szedte össze a pénzt a játékosok utazására, ám gyűjtés keretében az mégis létrejött. Innen is látszott, hogy az emberek mennyire szerették a csapatot. Később azonban ez a pénz nem oda került, ahova kellett volna. A szakmai vezetők a legdrágább szállodában mulattak, míg előfordult, hogy Orthék ketten aludtak egy ágyban egy harmadosztályú szállóban. Az étkezések után rendszeresen éhesek maradtak a játékosok, nem is volt csoda a kiesés.
Gyuri testalkatához és testfelépítéséhez képest nagyon sérülékeny volt. Izmai gyakran húzódtak meg, szalagjai gyakran szakadtak. Többször hagyott ki mérkőzést porcleválás és szilánkos térde miatt is. De az igazi baj 1925-ben jött. Az Amateur nevű osztrák csapattal játszott barátságos meccset az MTK, Bécsben. 2:2-s állásnál a közönség és az ellenfél is ámult a magyar játékos teljesítményén, szó szerint nem volt rá ellenszérum. Kivéve egyet. Tandlernek hívták azt az osztrák védőt, aki lövés közben szilánkosra törte Orth lábát. A bal térde teljesen eldeformálódott, így szinte esély sem volt a folytatásra.
Bár egy év múlva visszatért, maradandót már nem sikerült alkotnia. Az 1927-es magyar-francia (13:1) mérkőzésen még pályára lépett (sőt, rúgott két gólt!), ám ekkor már lecsengőben volt a neve, főleg a hat gólt szerző Takács II. Józsefről beszélt mindenki. Mennyire örülnénk, ha ma lenne egy olyan „lecsengőben lévő játékos”, aki a francia válogatottnak két gólt tudna lőni…
Szomorú tény, hogy Orth nagy szegénységben élt. Az MTK-nál fizetségként csupán ígéreteket adtak, s bár befutott, első osztályú labdarúgók dolgoztak a klubnál, jutalmat nem kaptak. György egyszer ezt mondta: „Nem akarom, hogy édesanyám öregkorára is mások szennyesét mossa.” Az 1921-es profibotrány kirobbanásakor is felmerült a neve, de egy biztos: aki havi rendszerességgel járulékot kapott a klubjától, mint a Kispest játékosok, az nem él ilyen szegénységben, mint Gyurika. Valószínűleg ezért is költözött külföldre, és dolgozott később Dél-Amerikában, Olaszországban, Portugáliában…
A Budai33 csapatában már nem mutatott maradandót. Számomra pályafutása következő szakasza, az edzőség igazán érdekes. 1930-tól dolgozott Chilében, mint futballoktató. Valójában a feladatköre a válogatott irányítása volt. A chilei válogatottal az 1930-as világbajnokságon az 5. helyet szerezte meg, ami azóta is a második legnagyobb
Pályafutása végén Portugáliába költözött. Ott előbb a Sporting Lisszabon, majd az FC Porto vezetőedzője lett. 1961-ben tervezte a hazajövetelét, ám erre betegsége és infarktusa miatt nem került sor. Orth Györgyről szobrot mintáztak, melyet a Puskás Ferenc Stadion melletti szocreál stílusú szoborparkban kapott helyet. eredmény a csapat történetében. Később dolgozott Mexikó, Peru és Kolumbia válogatottjával is. Ezenkívül mexikói, olasz, és argentin csapatoknál is dolgozott edzőként (Catania, Boca Juniors, Guadaljara, stb.)
Schlosser és Orth kapcsolata
Schlosser Imre 1916-ban zűrös körülmények közt került az MTK-hoz, kiszakadva abból a környezetből, amit addig otthonának tekintett. Az Üllői út, Soroksári út, Népliget környékén mindenkit személyesen ismert, és mikor Terézváros vált az új otthonává, teljesen egyedül érezte magát. Azt gondolta, hogy ő csak egy jövevény, akit megtűrnek.
Pedig Sclosser szoros barátságokat kötött új csapatánál, például a pályán is hű társával, Orth Györggyel. A két játékos között azért is alakulhatott ki ilyen kapcsolat, mert soha, egyikük sem érzett féltékenységet, irigységet a másikra. Az MTK-ban és a válogatottban egyaránt ontották a gólokat.
Több közös pontja is volt az életüknek. Schlosser éppen olyan szegénységben élt, mint a kihipózott kezű mosónő fia, Orth. A futballból nemhogy megélni nem lehetett, még az a kis plusz, amit jelenthetett volna nekik, azt sem kapták meg. Slózi e kapcsán így fogalmazott: „Gyurikám (…) Mi nem vagyunk élelmesek… Mi az életben mindig rosszul driblizünk…” Később, 1928-ban volt az első olyan tanév, amikor a Testnevelési Főiskolán indult edzőképzés. Schlosser és Orth egyszerre jelentkeztek, egy padban ültek. A képen felül balról a negyedik Schlosser, alul balról a harmadik pedig Orth. A kép 1918-ban készült, Bécsben.
A különbség a modern és a 20-as évek futballja közt
Az alcím talán túlzó, abból a szempontból, hogy egy egész tanulmányt, vagy egy egész könyvet is lehetne írni a témáról. Ám mégis megpróbálkoznék vele. Kétségkívül igaz, a korabeli beszámolók szerint Schlosser Imre korának óriási sztárja volt. Ha hasonlíthatnánk valakihez, valószínűleg ő lenne a XXI. század Rooney-ja vagy Del Piero-ja. Valószínűleg minden magyar örülne egy ilyen játékosnak piros-fehér-zöldben. Tőle származik a következő idézet:
Magyarország bajnokcsapatának tagjának mondhattam magam. Nagyon szép idők voltak ezek. Trénerünk nem volt. A gyakorlat vezetett rá arra, hogy hetente leghelyesebb két tréninget tartani.
Ez az idézet Slózitól származik, és hűen tükrözi a profizmus akkori jellemzőit. A második oldalon macskakörömmel emeltem ki a profi szót. Ennek az oka nem a megkérdőjelezés, hisz Schlosser Imre a mai napig komoly rekordokat tudhat magáénak. Viszont jó összehasonlítási alapot nyújt az a tény, hogy egy mai sztárklub, egy profi csapat tagjai naponta minimum egyszer, de gyakran kétszer is találkoznak.
Profi szakemberek előre gondosan megtervezett edzéstervekkel, orvosi stábbal, posztokra specializálódott trénerekkel segítik a játékosok mindennapjait. A játékosoknak szigorú napirenddel kell megbirkózniuk, meghatározzák az étrendjüket, hogy mikor mit kell tenniük, gyakran ünnepnapokon is beleszólnak a rutinba. Ehhez képest ugye Schlosser idejében profi futballistának lehetett lenni hetente két tréninggel.
A média térnyerése, a futballisták magánéletének teljes megszűnésének több oka is van. Egyrészt a technika fejlődésével a csatornák megsokszorozódtak, ma már nem tudunk élni reklám, hír, információ nélkül. Így aztán minden futballista nyakában ott liheg egy (inkább több) fotós, újságíró. Annak idején, a beszámolók szerint tiszteletben tartották a futballisták magánéletét, akkor is, ha valaki sztárnak számított, lemehetett az utcára, békében mehetett el vásárolni, ülhetett be mozivetítésre. Ehhez persze hozzájárul, hogy a korabeliek ennek megfelelően is viselkedtek. Ahogy már írtam is, Schlosser világ életében híres volt szerénységéről.
Utolsó sorban fontos megemlíteni a pénzt. A futball folyamatos üzletiesedése lényeges momentum, ha keressük a mércét a két korszak futballjának összehasonlításában. Már akkor, Orth György idején komoly lehetőség volt számára, hogy kitörjön a szegénységből. Intelligenciája hatékony felhasználása mellett (bankárként) erősen támaszkodhatott tehetségére, így édesanyjának nem volt később gondja a mindennapi betevő előteremtésére. A mostani helyzet azonban merőben más. 62011-ben a leggazdagabb futballista David Beckham volt, aki egy év alatt 40 millió dollárt keresett. Ez több mint a négyezerszerese a mai magyar átlagkeresetnek. A futball jó üzlet, ez tény. Emberek milliói nézik hétről hétre a topbajnokságok közvetítéseit, a csatornák milliárdokat fizetnek a szövetségeknek a közvetítési jogokért. Ugyanígy pénzforrást jelent a mezeken, hirdetőtáblákon elhelyezett reklám is, a cégeknek ezekért is jelentősen a zsebükbe kell nyúlniuk. Azokban az időkben azonban, amikor Orth és társai kint játszottak a lehel téri piacon, ezek még nagyon távoliak, sőt elképzelhetetlenek voltak. Pont úgy, mint a futball színvonala, és annak változása az elmúlt százhúsz évben.
Egy igazságot azonban ne felejtsünk. Minden zseni a maga korában zseni.
Források:
A dolgozat törzsét a 2-es, 3-as és az 5-ös források adták.
1Hivatalos jelentés az olimpiáról (francia verzió)
2http://www.mla.hu/ statisztikái
3http://hu.wikipedia.org/wiki/Schlosser_Imre
4IFFHS: World Record of the national championships (1888/89-2009)
5Fekete Pál: Orth és társai c. könyv
6Forbes magazin 2011
